Kilenc perc a rémületből a tapsig

A stúdió digitális órája 7:21–ről fordult 7:22–re, és Zita keze úgy rángott a notesz fölött, mint egy frissen fogott ponty. A monitoron a reggeli forgalmi dugóról ment egy bejátszás, ki tudja, hányadszor. Hát persze, hogy minden elakad, amikor az ember épp egy hetvenezres nézettségű műsort kap a nyakába, jóvátehetetlenül késve. A kábelkötegek között egy asszisztens görnyedt, aki valami elveszett mikrofont keresett, és közben olyan káromkodásfolyamot produkált, amitől egy kamionsofőr is elpirult volna.

Az ablaküvegen túl, a Gellért-hegy irányában, szürke pára takarta a Szabadság-szobrot. Zita a tükörképét figyelte a monitor sarkában: a smink alatt is látszott a szemhéján a lilás erek hálója. Tíz éve ugyanebből a székből tolt ki a biztonsági őr, miután a csatorna új vezetése "fiatalos koncepcióra" váltott. Azóta a rádió reggeli sávjában szólalt meg, ha egyáltalán, de ott legalább senki nem látta, ha remeg a keze. Most viszont András, a hangmérnök, egy régi ellenség, épp a fülkéből bandzsított rá, és a szája sarkában pimasz fintor bujkált. Zita úgy döntött, most nem kapja el a tekintetét.

Három nappal korábban, a konyhájukban, a paprikás csirke szaftja épp a tűzhelyre fröccsent, amikor Laci, a producer felhívta. A férje az asztalnál a mobilját görgette, és a sárgarépa-karika alól egykedvűen kérdezte: "Ki az?" Zita csak annyit tudott kinyögni, hogy "Holnap reggel vezetem a Reggeli ébredést, mert… mert Petra eltörte a bokáját…" A férfi letette a kanalat, a hangja éles volt, mint a frissen köszörült kés. "Ugye csak viccelsz. Ennyi idősen? Mi lesz, ha beégek a kollégáim előtt?" A lányuk, a tizenhat éves Lujza a folyosóról kiabált vissza: "Apa, ne legyél bunkó! Anya régen menő volt!" Zita megköszönte a bizalmat, de a tükörben látta, hogy a szemöldöke alatt már gyülemlik egy apró rángatózás.

Laci persze nem udvariasságból hívta. A csatorna a konkurens reggeli műsor miatt vérzett, és az előző heti nézettségi adatok egy az egyben temetési statisztikára hasonlítottak. Kell valaki, aki megbontja a levegőt, valaki, aki képes a semmiből húsz százalékot varázsolni. Csak hát ők mindketten tudták, hogy Zitát húsz próba közül talán egyszer választanák. Ahogy a lány letette a paprikáskrumplit tálalni, a Facebookon már ott virított Viki, a huszonhárom éves influenszer, akinek az arcát kilencszázezer ember követte: "A vénasszony visszatér a tévébe, sírva röhögős lesz a műsor, hol a távirányító?"

Aznap éjjel Zita a fürdőszoba padlóján ült, a mosógép zörgése mellett nyomkodta a régi kazettákat, amiken a 2009-es szalagcímek voltak. Az ujjai között egy elszakadt magnókazetta-darab akadt fenn, a férje által odahajított papucs mellől piszkálta ki. "Csak önmagadat add," hallotta a fejében az egykori mentor, Éva hangját. Éva nyolc éve halott volt, a hangja mégis élesebben csengett, mint a stúdió fejhallgatója valaha.

Reggel hatkor Zita már a Nagykörúton topogott, a Négyes-Hatos villamos megállt a Blahánál egy teherautó miatt, ami keresztbe fordult. A magassarkújában futott a Margit hídon, a lábfeje égett, a hajába beleakadt a Duna felől fújó szél. Amikor beért a recepcióra, a portás csak annyit mondott: "Hetedik emelet, de a lift is bedöglött." Zita mezítláb, a körmein megpattant lakknyomokkal esett be a sminkszobába. A kezében szorongatott papírzsebkendő cafatokra szakadt.

A rendező fülkéből Laci hangja sziszegett a fülhallgatóban: "A vendég nem jön, elakadt a dugóban, a súgógép lefagyott, és te… te meg úgy nézel ki, mint aki a lépcsőházban aludt." Zita a monitorba kapaszkodott, ahol a visszaszámláló hét másodpercet mutatott. Aztán hatot. "Akkor improvizálunk," morogta, és a fogait összeszorítva a kamerába nevetett, pontosan úgy, ahogy a rögzített főcím véget ért.

Az első három percben a saját szívverését hallotta, nem a kérdéseket, amiket a másik műsorvezető tett fel. Aztán egy pillanatra bevillant neki, ahogy Éva egykor a rádiófülkében ránézett: "Ha félsz, mesélj el valamit, amitől a takarítónő is abbahagyja a felmosást." És Zita hirtelen arról kezdett beszélni, hogy a saját esküvőjéről is elkésett, mert a vőlegénye elfelejtette, melyik templomban várják, és a násznép a sarki pékség előtt fagyoskodott. A stúdióban ülő két statiszta először döbbenten pislogott, aztán felröhögtek, és a kamera mögül egy operatőr is a falnak támaszkodva fulladozott.

Aztán jött a telefon. Piros néni, Miskolcról, a kijelzőn a kis ikon villogott, mint egy veszélyjelzés. Zita felkapta a kagylót, de a nő nem panaszkodott, nem kért orvosi tanácsot, csak annyit mondott, rekedten: "Drágám, én téged a kórházi ágyamból nézlek, és hónapok óta először nem a fájdalomra gondolok." A hangszóróból hallatszott a monoton életfunkció-monitor pittyegése. Zita torkában egy meleg hullám feszített szét mindent, amit addig maga elé pakolt pajzsként. Két ujjával a csuklójára szorított, és csendesen, de biztosan folytatta.

A fülkéből Laci a fejhallgatóba zihált, miközben a képernyőjén a valós idejű nézettségi grafikon meredeken felfelé kezdett kúszni. A közösségi média felülete tele lett piros pontokkal: a kommentek úgy dőltek, mint nyári zápor. Még Viki is kitett egy posztot: "Oké, beismerem, tévedtem. A vénasszony tud valamit."

Az adás végén a stúdió fényei fellángoltak, és Zita a forgószékben hátradőlve érezte, ahogy a hátán végigfolyik a hideg veríték. A férje a folyosón várta, a kezében egy csokor sárga rózsával, amit láthatóan a sarki virágostól kapkodott össze. "Tudtam, hogy megcsinálod," dadogta, de Zita látta a szemében ugyanazt a riadalmat, ami az övében is ott bujkált reggel. A lányától egy SMS villant a mobilján: "Anya, a suli vécéjében videóztam, ahogy a portás néni is téged nézett. Sírt a néni. Én meg büszke vagyok."

A sminktükör előtt egyedül maradva Zita benyúlt az asztal alá, ahol a takarítók sosem töröltek port, és kihúzott egy pici, kifakult plüssnyuszit. Ez volt az a kabala, amit az első adása előtt kapott a fiútól, akit sosem mert elfelejteni, és akit aznap rúgtak ki mellőle. Valaki húsz éven át őrizte ebben a kopott dobozban, a hetedik emeleti szekrény mélyén. Zita a tenyerébe fogta a játékot, és a tükörbe nézve halkan, alig hallhatóan felnevetett.