Hármas ikrek a Szent Margit szülészeten – és egy hamis aláírás, ami mindent eldöntött

Veszkény Boróka a műtőasztalról egyenesen a magánszoba kórházi ágyára került, amikor az ajtó kinyílt, és belépett Mátyás, a férje – egy másik nővel a karján.

Negyvennyolc órája nem aludt. A hasán még friss volt a császármetszés varrata, a haja a halántékához ragadt, és a keze remegett minden mozdulatnál. Három inkubátor állt egy sorban az ágya mellett, bennük Bence, Áron és Zalán, a féléves terhesség után korán érkezett hármasikrek. Alig két kilósak voltak mindegyik, csöveken lógva, de éltek.

Mátyás barna bőrdzsekit viselt, és azt az elégedett mosolyt, amit Boróka tizenegy év alatt kétszer látott rajta – mindkétszer azelőtt, hogy valami csúnyát tett volna. Mellette egy nő állt, magas sarkú cipőben, hosszú szőke hajjal, kezében egy bézs Michael Kors táska. Vivienként mutatta be magát egyszer korábban az irodai karácsonyi partin – most csak állt ott, és úgy méregette Borókát, mint egy tönkrement bútort, amit holnap kivisznek a kukához.

– Látod, milyen állapotban van – súgta Vivien Mátyásnak. – Pontosan úgy, mint mondtad.

Mátyás felnevetett. A hang jobban fájt Borókának, mint a varratai.

Nem kérdezte meg, hogy vannak a fiai. Egy barna mappát dobott az ágyra.

– Írd alá a bontókeresetet.

Boróka azt hitte, félrehallotta.

– Itt? Most?

– Mit vártál, egy ünnepi fogadást a Gundelben? – vágott vissza Mátyás. – Nézz magadra. Senki nem fog kelleni egy kimerült nőnek, aki három csecsemővel a nyakán ücsörög.

Vivien végigsimított a táskáján.

– Mátyásnak egy olyan nő kell mellé, aki tud vele tartani. Nem egy anya, aki máris úgy néz ki, mint egy nagymama.

Egyik baba nyöszörgött az inkubátorban. Boróka az üveg felé nyúlt. Mátyás nem is fordult oda.

A mappában bontókereset volt, egy felügyeleti megállapodás, és egy papír, amiben Boróka lemond minden közös vagyonról – a lakásról a Könyves Kálmán körúton, a Szentendrén lévő telekről, mindenről.

– A lakást is akarod?

– Az már nem a tiéd. Vivien nevére került tegnap.

Ekkor Boróka abbahagyta a sírást.

Mátyás a csendet győzelemnek vette.

– Nincs munkád, nincs pénzed, és most már három csecsemőd. Az ügyvédeim szétszednek, ha pereskedni próbálsz. Szóval hagyd a drámát, és írd alá.

Boróka a tollért nyúlt. A keze remegett. Vivien elmosolyodott. Mátyás közelebb lépett, biztos volt a győzelmében.

Boróka letette a tollat.

– Nem.

Mátyás arca megkeményedett.

– Ne játszd itt nekem a hercegnőt. Nincs olyan helyzetben, hogy alkudozz.

– Ezt az ügyvédeid mondták neked?

Mátyás odasúgott valami durvát, megfogta Vivien csuklóját, és kiment a szobából, azzal fenyegetve, hogy visszajön, ha Boróka „észhez tér".

Amint az ajtó becsukódott, Boróka felhívta az apját, Veszkény Gyulát, aki Győrben élt, és harminckét éve vezette a családi könyvvizsgáló céget.

– Apa… rossz embert választottam. Igazad volt.

Egy pillanat szünet, majd Gyula higgadt hangja szólalt meg a telefonban.

– A gyerekek biztonságban vannak?

– Igen.

– Akkor ma éjjel sírj. Holnaptól dolgozunk.

Mátyás azt hitte, egy nyomorban élő, kiszolgáltatott nőt hagy hátra. Nem tudta, hogy Boróka tizenegy éven keresztül eltitkolta előle: az ő nevén állt a Veszkény Könyvvizsgáló Kft. egyharmada, amit a nagyapja alapított, és az apja vezetett tovább – az a cég, amely évek óta az ő autókereskedésének is könyvelte a számláit, és amelynek jóvoltából három éve kényelmes osztalékot vett fel egy apportálási szerződés fejében, amivel a kereskedés húsz százalékos tulajdonrészét szerezte.

Másnap reggel Boróka, még a kórházi ágyból, telefonon kérte meg az apját, hogy nézzék át a lakás tulajdoni lapjának friss másolatát – ha Vivien nevére került, ennek nyoma kell legyen a földhivatalnál. Gyula az ügyvédjével délutánra kézhez kapta a dokumentumot. A tulajdonosváltozás bejegyzésénél megállt az ujja.

– Ez nem az ő aláírása – mondta az ügyvéd, és egymás mellé tette a régi adásvételi szerződést meg a tegnapi átruházást. A kacskaringó máshol tört meg, az "o" betűk zártabbak voltak. – Ezt egy szakértő harminc másodperc alatt kiszúrja.

Gyula letette a papírt az asztalra, és csak ennyit mondott a feleségének telefonon:

– Ez a bolond nem válni akar. Hadat üzent.

A feljelentést még aznap megtette a Győri Törvényszéken, hamis magánokirat felhasználása miatt. Egy hét múlva idézést kapott mindenki: Mátyás, Vivien, és az az ingatlanos, aki a szerződést szerkesztette.

A tárgyalóteremben Mátyás zakó nélkül, gyűrött ingben ült, és közben a telefonját nézte, amin Vivien hívásai futottak a hangpostára. Amikor a bíró felolvasta a grafológus szakértő jelentését – az aláírás 94 százalékos biztonsággal nem egyezik Veszkény Boróka kézjegyével –, Mátyás felpattant.

– Ez képtelenség. Vivien intézte a papírokat, én csak aláírtam, ahova mondták.

Boróka, aki a terem másik felén ült az apja mellett, most először szólalt meg hangosan azóta, hogy a kórházi szobában kimondta a "nem" szót.

– Te adtad oda neki a jelszavamat az ügyfélkapuhoz, Mátyás. Én mondtam neked kilenc hónappal ezelőtt, hogy ne kérd el, mert nem fogom megadni. Te kérdezted meg Vivientől, hogy tud-e valakit, aki "megoldja".

Az ingatlanos, akit külön tanúként hallgattak meg, elővette a saját aktáját: egy próbaaláírásos lapot, amit annak idején Vivien gyakorlás céljából töltött ki az irodájában, mielőtt a végleges szerződést elkészítették. A bíró egymás mellé tette a két papírt – a hamis tulajdoni bejegyzést és a próbalapot –, és a grafológust kérte, nyilatkozzon.

Vivien az ügyvédje füléhez hajolt, és fehéren suttogott valamit. A bíró csendet kért.

– Veszkényné – fordult az ügyvéd Mátyáshoz –, az ügyfele azt állítja, hogy az okirat-hamisítás gondolata és végrehajtása kettejük közös döntése volt, erről tanúvallomást is tud tenni.

Mátyás arca elszürkült. Rájött, hogy Vivien, akit ő fenyegetett meg aznap reggel telefonon amiért nem vette fel, most a saját bőrét menti – az ő rovására.

A tárgyalás szünetében a kereskedés ügyvezetője hívta fel Mátyást: az OTP levelet küldött, amelyben jelezte, hogy a hamisítási ügy hírére felülvizsgálja a kereskedés hitelbesorolását. Mátyás a tárgyalóterem előtti folyosón állva hallgatta a telefon másik végén recsegő hangot, és a szabad kezével a falnak támaszkodott, mintha az tartaná egyenesen.

Három nap múlva megjött a bank írásos leminősítése, és azzal egy időben az egyik fő beszállító visszatartott egy már leszállított alkatrész-tételt, amíg nem tisztázódik, ki jogosult aláírni a kereskedés nevében.

A második tárgyalási napon Gyula ügyvédje letett az asztalra egy másik dokumentumot is: az apportálási szerződést, amivel Mátyás három éve a kereskedés huszonszázalékos részét szerezte – cserébe azért, hogy "elnézte" a könyvvizsgáló cég egyik, akkor még rejtve tartott hibáját egy adóellenőrzés során. Ez önmagában újabb büntetőjogi tényállást nyitott: hivatali befolyással üzérkedés.

Boróka ekkor szólt közbe először az ügyvédek tárgyalásán.

– Nem akarok évekig húzódó pereskedést a gyerekeim mellett. Azt akarom, hogy a huszonszázalékos rész írásban, önként kerüljön vissza hozzánk, visszamenőleges osztalékkal – mondta. – Ha ezt aláírja, nem viszem tovább polgári útra az ügyet.

Mátyásnak két hét maradt dönteni. A kereskedés eközben napi fennmaradásért küzdött: a visszatartott alkatrész-tétel miatt két szerelés is csúszott, a hitelbesorolás romlása miatt pedig a lízingbank új kezességet kért. Egy másik beszállító, amikor meghallotta, hogy büntetőeljárás folyik a tulajdoni viszonyok körül, szintén halogatni kezdte a szállítást.

Vivien, amikor meglátta, hogy a Michael Kors táskát és a bérelt Audit sem fogja tudni fizetni, egy délután bepakolt két bőröndöt, és kiköltözött a lakásból a Könyves Kálmán körúton – azt a lakást, amire soha nem is lett érvényes bejegyzése, mert a hamis szerződést a földhivatal visszavonta, mihelyt a büntetőeljárás megindult. A tanúvallomását végül megtette: aláírta a jegyzőkönyvet arról, hogy a hamisítás az ő keze munkája volt, Mátyás tudtával és kérésével. Ez alapján az ügyészség Mátyás ellen önálló bűnrészesség gyanúja miatt is vizsgálatot indított.

Mátyás, hogy elkerülje a hosszabb büntetőeljárást, két hét múlva aláírta a megállapodást: lemondott a kereskedés huszonszázalékos részesedéséről a Veszkény család javára, visszafizette a jogtalanul felvett osztalékot, és elfogadta a bontókeresetet Boróka feltételei szerint. Cserébe a hamisítási ügyben az ügyészség a tárgyalás lezárásaként csak próbára bocsátást javasolt neki, mert Vivien vallomása szerint a tényleges tollvonást ő rajzolta, Mátyás csak jóváhagyta és hallgatott róla.

Mátyás egy délután megjelent a kórház előtt, próbált bejutni az osztályra, de a portás már a nevét látva nem engedte be – Boróka kérésére felvitték a kórház biztonsági listájára, hogy ne zavarhassa a gyermekágyas időszakot. Állt az automata ajtó előtt, az üveg másik oldalán, és nézte, hogy valaki épp egy tálcán hármas adag babaételt visz be az osztályra.

Boróka nem ment ki hozzá. Nem kiabált, nem posztolt semmit. Visszament a kórterembe, ahol Zalán éppen enni akart, és miközben a kis szájához emelte a cumisüveget, hallotta, hogy az ajtó túloldalán elhalkul, majd elhal a léptek zaja.

Három hónappal később, amikor a fiúk már hazajöttek az inkubátorból, Boróka az esti fürdetés után leült a nappaliban, kinyitotta a laptopját, és aláírta az utolsó papírt: a kereskedés cégnévváltozási kérelmét. A visszaszerzett huszonszázalékos részesedést hozzácsatolták a családi könyvvizsgáló cég portfóliójához, így a Veszkény Kft. immár többségi tulajdonossá vált az autókereskedésben is.

Másnap reggel, amikor a három kiságy felől egyszerre hangzott fel a sírás, Boróka mindhárom fiát egymás után karjába vette, és a konyhaasztalra tette a cég új, frissen nyomtatott papírjait, mellettük a Gundel egyik szalvétáját, amire annak idején Mátyás az eljegyzéskor írt neki pár sort. Összehajtotta, betette a fiókba, a babakönyvek mellé, majd visszafordult az inkubátorból hazahozott kiságyak felé, ahol a sírás már háromszólamú kórussá erősödött.