Az ikrek és a lány, aki nem futott el

Havazott, amikor Richárd Novák hazaért a lajosmizsei birtokra, és a kocsifelhajtón még azt gondolta, mennyire mindegy, hogy ma éjjel is üres lesz a ház.

Három hónapja temette el Editet. Három hónapja, hogy a felesége belehalt az ikrek szülésébe, és azóta Richárd minden eszközzel kerülte azt a házat, ahol még az ő parfümje lengett a lépcsőházban, és ahol két csecsemő sírt olyan szobákban, amelyekbe ő alig lépett be. Tárgyalások Bécsben, repülőjegyek Londonba, éjszakák a céges laptop fénye mellett — bármi, csak ne kelljen hazamenni.

Azon az estén korábban ért vissza a tervezettnél, mert a frankfurti meeting elmaradt. A sofőr letette a kapu előtt, és Richárd gyalog indult be a házba, mert a hó csikorgása alatt legalább nem hallotta a saját gondolatait.

A bejárati ajtó nyitva volt résnyire. Bent sötét volt, és hideg — olyan hideg, hogy a lehelete is látszott a hallban.

— Hol vannak a lámpák? — kiáltotta, de senki nem válaszolt.

A személyzet — Margit asszony, a házvezetőnő, meg a két szobalány — mindig hazament este hétre, mert úgy volt megállapodva, hogy az éjszakai dadus, egy bizonyos Fruzsina, átveszi a műszakot. Richárd alig ismerte a lány nevét is, nemhogy az arcát. Három hónap alatt talán kétszer találkoztak a konyhában, mindkétszer sietve.

A nappaliban, a kandalló mellett, amely már csak hunyó parazsat adott, ott találta őket a hideg kőpadlón.

Fruzsina a földön feküdt, a két csecsemőt a testéhez szorítva, a saját kabátját terítve rájuk, miközben az ő ruhája vékony egyenruha volt csupán. Az egyik baba, Bence, lázban égett, az arcocskája vöröslött. A másik, Ádám, apró ujjaival a lány nyakába kapaszkodott, és nem engedte el.

— Mi történt? — Richárd hangja megbicsaklott, és ő maga is meglepődött rajta.

Fruzsina felnézett rá, a szeme vörös volt a kialvatlanságtól, az ajka kékesen remegett.

— A fűtés… délután négy körül leállt a gyerekszobában. Hívtam a szervizt, de csak reggelre tudnak jönni. Margit asszony hazament, mire ezt észrevettem, és nem vette fel a telefont többször sem.

— Órák óta itt van? A padlón?

— Itt melegebb van, mint fent. A kandalló mellett. — A lány hangja elfáradt, de nem panaszkodott. — Próbáltam sétálni velük a házban, hogy ne aludjanak el hidegben, de Bence lázas, és Ádám csak akkor csendesedik el, ha…

Nem fejezte be a mondatot. Richárd letérdelt melléjük, kinyújtotta a kezét Ádám felé, hogy felvegye — és a gyerek felsikoltott, mintha megégették volna, és még szorosabban kapaszkodott Fruzsina egyenruhájába.

— Kérem… — mondta a lány, és elfordult, mintha a hideg kövön keresne valamit, amire ránézhet. — Ne vegye magára. Ő… nem szereti az idegeneket.

Idegen.

A szó úgy hasított Richárdba, mint egy kés. A saját fia idegennek nézte őt — a saját apját —, miközben egy lányban, akinek a vezetéknevét sem tudta, teljes bizalommal megbújt.

Nem szólt semmit. Letérdelt a hideg kövön Fruzsina mellé, és figyelte, hogyan ringatja a lány Bencét, miközben a homlokára tett egy nedves konyharongyot — mert orvosságot nem talált a házban, csak azt, amit ő maga tudott kitalálni éjfél után, egyedül.

Hajnali három óra volt. A kandallóban már csak egy-két parázs pislákolt. Richárd fahasábokat hordott be a mellékhelyiségből, amire három hónapja nem is gondolt, hogy hol találhatók. Nem csengetett senkinek. Nem telefonált a sofőrnek, hogy hozzon valakit. Csak rakta a tüzet, és közben figyelte, hogyan alszik el végül Ádám a lány karjaiban, miután az ő hangját — nem Richárdét — meghallotta elégszer, hogy elhiggye, biztonságban van.

Reggel hatkor, amikor a ház felmelegedett, és Bence láza is enyhült egy ujjnyit, Richárd végre megkérdezte, amit három hónapja nem kérdezett meg senkitől a saját otthonában.

— Hogy hívják magát?

— Fruzsina Kelemen.

— Mióta dolgozik nálam, Fruzsina?

— Négy hónapja. Még Novákné… még a felesége idejében kezdtem.

Richárd lenézett a fiaira. Bence szuszogva aludt Fruzsina ölében, Ádám az ujját szopta, de a kis keze még most is a lány egyenruháját fogta. Ő maga három hónap alatt nem tudta egyszer sem úgy ölébe venni őket, hogy ne sírjanak fel azonnal.

— Reggel felhívom az ügyvédemet — mondta, és a hangja furcsán nyugodt volt, bár belül remegett.

— Elbocsát? — kérdezte Fruzsina, a szeme elkerekedett a félelemtől. — Kérem, nem akartam… csak nem hagyhattam őket a hidegben…

— Nem. — Richárd a térdére támaszkodva felállt, és a mozdulat közben valami megroppant benne, ami három hónapja feszült már, mint egy túlhúzott húr. — Felveszem magát állandó személyzetnek, méghozzá olyan szerződéssel, ami nem engedi, hogy Margit asszony vagy bárki más hazamenjen, amíg a fűtés nem megy rendesen. És felbontom a szerződést azzal a céggel, amelyik három hónap alatt nem cserélte ki a gyerekszoba kazánját, holott kétszer is jeleztem a hibát.

Nem elég — gondolta magában, miközben a parazsat piszkálta egy vasrúddal. A gyerekszoba kazánja csak a tünet volt. A betegség ő maga volt.

Délelőtt tíz órára Richárd már az ügyvédjével, Baráth doktorral ült a könyvtárban, a fiai pedig — most már az egész ház felmelegedve — a bölcsőben szuszogtak, Fruzsina mellettük egy fotelban, mert Richárd megkérte, hogy ne menjen még haza, amíg ő maga is ott nem tanul meg valamit a gyerekei mellett lenni.

— Azt szeretném — mondta Richárd az ügyvédnek —, hogy írjon egy bizalmi alapot a fiaim nevére, és Fruzsina Kelemen asszonyt jelölje meg a gondozási felügyelet állandó résztvevőjeként, havi nettó ötszázezer forintos fizetéssel, határozatlan idejű szerződéssel, amit csak ő mondhat fel, nem én.

— Ez meglehetősen… szokatlan egy házvezetőnő esetében, Novák úr.

— Ő nem házvezetőnő többé. — Richárd kinézett az ablakon a frissen hullott hóra, amely alatt az éjjel történtek mintha végleg eltemetve lettek volna egy másik életbe. — Ő az egyetlen ember ebben a házban, aki megtanította a fiamnak, mi a biztonság. Én háromszázhatvanöt napig kerültem ezt a házat, és egyetlen éjszaka alatt megtanultam, hogy nem a hideg a legveszélyesebb dolog itt.

Baráth doktor lejegyezte a részleteket, és délre a papírok elkészültek — a kazáncserélő cég szerződésének felbontásáról, az új, állandó felügyeletről szóló megállapodásról, és egy záradékról, amely szerint a gyerekszoba fűtési rendszerét hetente ellenőrizni kell, aláírva Richárd kezével, nem a titkárnőjéén keresztül.

Délután, amikor Margit asszony visszatért a munkára, és meghallotta, mi történt éjjel, próbálta magyarázni, hogy ő nem hallotta a telefont, hogy ő nem tudta, hogy ennyire súlyos a helyzet. Richárd nem kiabált vele. Csak letette elé a felmondási papírt, amit Baráth doktor hajnalban már megfogalmazott, mert a ház szabályait Richárd aznap este újraírta, és abban nem volt hely olyan embernek, aki hazamegy, mielőtt megbizonyosodna, hogy a csecsemők biztonságban vannak.

— A végkielégítést a mai napig járó bérével együtt az ügyvédem utalja át önnek három napon belül — mondta, és a hangja higgadt volt, nem dühös. — De ebben a házban többé nem lesz olyan alkalmazott, aki a kényelmét a gyerekeim biztonsága elé helyezi.

Este, amikor a ház már csendes volt, és Bence láza végleg lement, Richárd bement a gyerekszobába — először három hónap alatt egyedül, Fruzsina nélkül —, és leült a bölcső mellé. Ádám felnyitotta a szemét, és egy pillanatra megfeszült, mintha megint menekülni akarna.

Richárd nem nyúlt érte azonnal. Csak ott maradt, ugyanúgy, ahogyan Fruzsina tette az éjjel — türelemmel, amelyet korábban soha nem talált magában. Percek múlva Ádám keze kinyúlt a bölcső rácsán, és megfogta Richárd ujját.

Nem engedte el többé az éjszaka hátralévő részében.