A varrónő, aki nem hímzett többé ingyen

Tizenegy éve dolgozom a Váci úti vegytisztítóban, a Katona Textiltisztító cégtáblája alatt, ahol besétál mindenki, akinek foltos a farmerja vagy szakadt a zakóbélése. Onnan ismerem Editet is, aki a szomszéd házban lakik, a harmadik emeleten, azzal a repedt erkélyű lakással, amit még az anyjától örökölt.

Edit ötvenhat éves, varrónő volt egész életében, most már csak alkalmi munkákat vállal — szoknyát felhajt, cipzárt cserél, ilyesmi. Hozzám azért jár be szinte minden héten, mert nálam van a gőzölős vasalóasztal, amit ő már nem engedhet meg magának. Ücsörög a pultnál, beszélget, néha segít is, ha sok a dolgom. Onnan tudom a történetét, apránként, ahogy az ember összerakja a puzzle darabjait két kávé között.

A veje, Bence hozta be egyszer a zakóját, mert kávét öntött rá egy tárgyaláson. Harminckét éves ügyvéd, jól szabott öltönyök, órája villog, amikor int a pincérnek. Első látásra rendes embernek tűnt. Aztán Edit mesélni kezdett.

Bence négy éve vette el Editnek a lányát, Zsófit. Az esküvő után költöztek össze Edittel — nem szívességből, hanem mert Zsófi ragaszkodott hozzá, hogy az anyja ne maradjon egyedül azok után, hogy az apja infarktust kapott a garázsban, hét éve. Edit befogadta őket a lakásába, azzal a feltétellel, hogy a rezsit közösen állják. Az első fél évben ez működött is.

Aztán jött a gyerek, a kis Bogi, és valami megváltozott Bencében. Edit szerint attól kezdve úgy beszélt vele, mintha alkalmazott lenne a saját otthonában. Nem kiabált — az még kezelhető lenne, mondta Edit egyszer, miközben a gombokat számolta egy blúzon. Csak lenézte. Ha Edit főzött, Bence megjegyezte, hogy túl sok az olaj benne. Ha bekapcsolta a tévét este, Bence felszólt az emeletről, hogy a gyerek alszik, pedig kilenc óra volt és Bogi már két éve megszokta a hangokat.

A törés akkor jött, amikor Edit combnyaktörést szenvedett tavaly márciusban, síkos járdán csúszott el a Bosnyák téri piac előtt. Három hetet töltött a Honvédkórházban, utána otthon kellett volna lábadoznia. Bence az első este közölte Zsófival — Edit a folyosóról hallotta, mert nyitva hagyták az ajtót —, hogy nem fogják "ápolóként" tölteni a következő két hónapot, és jobb lenne, ha Edit addig egy rehabilitációs otthonban lenne, "amíg rendbe nem jön".

Zsófi nem mert szembeszállni vele. Ez fájt a legjobban Editnek, ezt láttam rajta, amikor elmondta — nem a vő viselkedése törte meg, hanem hogy a lánya lehajtott fejjel bólintott hozzá.

Edit két hónapot töltött egy állami intézetben Cinkotán, amit saját magának kellett kifizetnie, kétszázhúszezer forintot a nyugdíjából és a megtakarításaiból. Amikor hazaköltözött, valami megváltozott benne. Nem szólt semmit, nem veszekedett — csak elkezdett gyűjtögetni. Papírokat. Számlákat a rezsiről, amit ő fizetett négy éven át. A lakás tulajdoni lapját, ami mindvégig az ő nevén volt, mert az örökség után soha nem íratta át senkire.

Én ebből semmit nem tudtam addig a péntek délutánig, amikor Edit bejött hozzám egy barna mappával a hóna alatt, és megkérte, vasaljak ki neki egy szoknyát a következő heti ügyvédi találkozóra. Amíg a gőz sistergett, elmondta, hogy felkereste Dr. Halász Editet — véletlen névrokon, nevetett akkor, először aznap —, aki családjogi ügyvéd a Thököly úton. Nem válni akart a lányától, hangsúlyozta ezt kétszer is. Csak azt akarta tisztázni, hogy a lakás az övé, és hogy Bence és Zsófi hat hónapon belül keressenek saját albérletet.

Bence a hír hallatán, Edit szerint, először nevetett. Aztán amikor meglátta a felmondólevelet — hivatalos, ügyvéd által ellenjegyzett papír, amit Edit az asztalra tett a konyhában, Bogi mellett, aki éppen a rajzfilmjét nézte —, elhallgatott.

Én ott voltam a szemközti kapualjban, amikor két héttel később Bence lejött a lépcsőházból egy kartondobozzal a kezében, és megállt a bejárati ajtó előtt, mert az elektronikus zár kódját már kicserélték. Csöngetnie kellett. Zsófi nyitott ajtót, nem Edit. Hallottam, ahogy Bence azt mondja: "Beszélhetnénk erről normálisan is." Zsófi hangja remegett, de nem tántorodott: "Anyu már beszélt veled normálisan. Két hónapig volt egy állami intézetben, amíg te kényelmesen aludtál idehaza."

Edit nem jött ki az ajtóba akkor. A konyhaablakból néztem fel, és láttam az árnyékát a függöny mögött — állt, nem mozdult, a kezében a tulajdoni lap másolatát tartotta, amit már régen elő is készített erre a napra.

Bence három hónapot kapott, hogy találjon másik lakást — Edit ennyivel többet engedett a hat helyett, mert Bogi miatt nem akarta hirtelen felforgatni a gyereket. De a lakbért mostantól ő fizeti, mondta ki tisztán, és a rezsi is az övék lesz, teljes egészében, nem feleződve.

Ma reggel Edit megint bejött hozzám, egy szürke kabátot hozott, aminek ki kellett engedni a gombjait. Közben elmesélte, hogy tegnap este Zsófi felhívta, egyedül, Bence tudta nélkül. Azt mondta, bocsánatot kér, amiért csendben maradt akkor a kórházi ügynél. Edit nem mondott rá se igent, se nemet a bocsánatkérésre — csak annyit felelt, hogy péntekenként ráér ebédelni, ha Zsófi egyedül akar jönni.

A varrógép ott zümmögött mellettünk, ahogy ezt mondta, és ő már a következő gombot kereste a dobozban.